Pókok falkája
Fort András 2007.10.19. 11:55
Olyan viselkedést figyeltünk meg apró kis pókonál, melyet tudomásunk szerint még senki sem dokumentált.
De, ami a legmegdöbbentőbb volt; a kis pókok nem menekültek el, hanem fölvették vele a harcot! Még jobban egymásba kapaszkodtak, első két lábukkal, és csáprágóikkal fenyegették, és félkörbe vették, a náluk sokkal nagyobb, s egyre tanácstalanabbul forgolódó felnőtt pókot. Szó szerint falanxot képeztek, így harcoltak a kannibál rabló ellen.
Etológia
(A Viselkedéskutatás tudománya)
A PÓKOK FALKÁJA
Olyan viselkedést figyeltünk meg apró kis pókonál, melyet tudomásunk szerint még senki sem dokumentált.
Egyik este szürkületkor, kis pókok ezreit vettük észre, a terasz aljában lévő kerti lámpa rácsozata közé bújva. Lehelet finom hálójukkal teljesen befonták a rácsozatot, és ott nyüzsögtek a lámpában, türelmetlenül. Amikor elkezdtem számolni őket, egy kis körömnyi helyen több mint tíz kis egyedet számoltam meg. És a lámpa felületén rengeteg ilyen kis apró körömnyi hely volt, - úgyhogy becslésem szerint, úgy 2-3000 apró kis pók zsongott ott, valamire várva. Mert szemmel láthatóan vártak valamire, de mire?
A szüleiket nem láttam sehol, sem pedig a kokonjaikat, - vagyis a tojásaikat, amelyekből nemrég még tizesével, százasával bújhattak ki.
Meg nem mondom, hogy milyen fajtájúak voltak, - bár én csak a keresztespókot, a farkaspókot, a darázspókot, - no és az ominózus Dajkapókot tudom a hazai fajok közül megkülönböztetni. A Dajkapókkal tavaly nyáron volt két különösen izgalmas kalandom is, (az egyik jövőbeli „Érdekességek rovatban talán leírom majd azt is.)
Egyszóval vártak és nyüzsögtek, az apró kis aranyszínű pókocskák, leheletfinomnyi hálócskáikban, - türelmetlenül. Mert azt valahogy ösztönösen tudták, hogy nem jó itt nekik. Itt lenn, túl sok az ellenségük.
Egy idő után aztán, a néhány legbátrabb közülük megindult fölfelé.
Fölfelé a teraszon, a faoszlopokon, maguk után húzva a hosszú szálakat, mint hegymászó a kötelet, az alatta lévőknek. – És ezeken a szálakon megindult a vándorlás. Két kis szálon vándoroltak fölfelé, az apró kis pókocskák. Nem tudni, ők miért nem húztak szálakat, s miért csak a két elől lévő, - akik a talán a vezéreik lehettek.
Egész éjjel folyt a vándorlás, sorban, egymás után kapaszkodtak fölfelé a hosszú, több méteres szálacskákon. (De vajon miért fölfelé? És miért nem lefelé, vagy oldalra? – Honnan tudták, hogy odafönn kevesebb az ellenségük? Mert tudták, az szemmel látható volt. Pedig mindössze csak néhány órája keltek ki a kokonjaikból.)
*
És reggelre kiürült a terasz.- Sem a lámpa rácsaiban, sem pedig sehol nem volt látható egyetlen pókocska sem. Viszont odafönn, a tető alatt, képződött több öklömnyi aranyszínű gomolyag, melyben a pókocskák öszekapaszkodva pihentek.
Aztán egy döbbenetes, és váratlan támadás érte őket!
Egy felnőtt, s kifejlett rablópók lepte meg az egyik társaságot. Nem voltak rokonok, mert teljesen más a potronának alakja és a színe, - no meg az agresszív viselkedése is erre utalt. Ez a pók ugyanis enni akart. Mégpedig kis pókocskát. Evett is.
De, ami a legmegdöbbentőbb volt; a kis pókok nem menekültek el, hanem fölvették vele a harcot! Még jobban egymásba kapaszkodtak, első két lábukkal, és csáprágóikkal fenyegették, és félkörbe vették, a náluk sokkal nagyobb, s egyre tanácstalanabbul forgolódó felnőtt pókot. Szó szerint falanxot képeztek, így harcoltak a kannibál rabló ellen.
És el is üldözték sikeresen, bár nem minden áldozat nélkül.
Talán jól lakott az a pók, azért ment el, talán menekült, nem tudni. Valószínű; mindkettő igaz.
De hát a zoológusok szerint a pókoknak is azért születik ilyen nagyszámú utóduk, mert rendkivül nagy közöttük a halandóság. Száz közül, talán, ha tíz éri meg a kifejlett kort…
*
újabb egy nap múlva, teljesen eltűnt a kis pókok falkája. Elmentek-e, elpusztultak-e, szétszóródtak? Nem tudni. De azért nagy valószínűséggel a legerősebbek, no és a legszerencsésebbek, minden bizonnyal megérik a felnőtt kort…
Ám három kérdés nem hagy nyugodni, velük kapcsolatban:
1. Honnan tudták ezek az alig egy napos pókocskák, hogy éppen felfelé kell menniük, hogy elkerüljék a számtalan ragadozót?
2. Honnan tudták, hogy mikor egy, mégis utolérte őket, - össze kell kapaszkodniuk, hogy a „falanx taktikával” védekezhessenek ellene?
3. Honnan tudták tehát, hogy össze kell fogniuk a nagy rabló ellen?
A plusz kérdésem pedig:
+1. És ezt az emberek miért nem tudják? Az emberek miért nem fognak össze a rablók ellen, - akik teszem azt, az országunkra törnek? – Ha egy ilyen kis aprócska állat ösztönösen tudja ezt, akkor az ember miért nem?
Fort andrás
2007. május. 05
|